A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családtámogatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: családtámogatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 27., péntek

Családi ellátás az EGT-tagállamokban

Tájékoztató az uniós rendeletek által érintett családi ellátás ügyek intézéséről

Jogszabályi háttér
Az Európai Unió céljaként megfogalmazott négy szabadságelvet - az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlását - az alapító szerződés tartalmazza. A Római Szerződésben a dolgozóknak és az önálló vállalkozóknak, valamint családtagjaiknak biztosított mozgás szabadsága sokat veszítene hatásából, ha e jogok gyakorlása közben ezeknek a személyeknek kockáztatniuk kellene szociális ellátásaikat.
Az Európai Unióban a tagállamok szociális védelmi rendszerei nem harmonizáltak, vagyis a jogosultság feltételeiről, az ellátások köréről, azok színvonaláról, illetve a finanszírozási forrásokról, a jogosultság mértékéről a tagállamok szabadon döntenek. A harmonizáció helyett tehát a szociális biztonság területén a koordináció elve érvényesül.
2010. május 1-jével hatályba léptek a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló új uniós rendeletek - a 883/2004/EK rendelet és a 987/2009/EK rendelet -, amelyek közvetlenül és kötelezően alkalmazandóak az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes tagállamok (EGT tagállamok; az Európai Unió 27 tagállama és Norvégia, Liechtenstein és Izland) állampolgáraira és ezek családtagjaira.
Érintett személyi kör
Az uniós rendeletek alkalmazása tekintetében a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) személyi hatályról rendelkező 2. §-a alapján két csoport érintett, ezek
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Szmtv.) szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező azon személyek, akik az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolják, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. Ennek alapján EGT-állampolgár, valamint EGT-állampolgár harmadik országbeli családtagja - biztosítási viszony létesítésétől függetlenül - jogosult lehet családtámogatási ellátásokra, amennyiben 3 hónapot meghaladó tartózkodási joggal és bejelentett lakcímmel rendelkezik, és esetében a Cst. egyéb jogosultsági feltételei is fennállnak.
  • az uniós rendeletekben meghatározott körbe tartozó személyek; amely ügyekben a magyar nemzeti szabályozást megelőzően az uniós rendeletek szerinti feltételek vizsgálandók.
Azt, hogy mely tagállamból részesül egy család ellátásban, jogszabály rendezi - közigazgatási eljárás keretében kerül meghatározásra az, hogy az adott tagállam joga alkalmazandó-e elsődlegesen a családi ellátások folyósítása tekintetében. Nem az ügyfél döntése határozza meg tehát azt, hogy mely tagállam folyósít ellátást a részére, hanem az uniós rendeletek jelölik ki azt - az ügyben érintett - tagállamot, amely a családi ellátásokat folyósítani köteles a saját, nemzeti jogszabályai alapján. Fontos, hogy ezen ügyek esetében önmagában az állampolgárság nem meghatározó (az a tény, hogy valaki magyar állampolgár, önmagában nem jogosít magyar családi ellátásokra).
Főbb alapelvek
Az EGT tagállamaiban a családi ellátások fajtái eltérőek (pl. nem találunk a magyar családi pótlékkal teljesen azonos másik tagállambeli családi ellátás-típust a jogosultsági feltételeket, az összegeket és az ellátás időtartamát, gyakoriságát tekintve), azonban az egyes tagállamok családi ellátásait az uniós rendeletek alkalmazása során együttesen kell figyelembe venni. Magyar vonatkozásban - a Cst. végrehajtására kiadott 223/1998. (XII.30.) kormányrendelet 27/F. § (1) bekezdése értelmében - a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendeletek alkalmazása szempontjából pénzbeli családi ellátás a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás és a gyermekgondozási díj.
A családot, mint egészet kell figyelembe venni az eljárás, illetve a tényállás tisztázása során (egységesség elve), akkor is, ha az ellátást - azon tagállamként, akinek joga az adott ügyben elsődlegesen alkalmazandó - főellátásként, valamint akkor is, ha kiegészítésként kell elbírálni. A közösségi jogszabályok alkalmazása esetén általánosan követendő gyakorlat az, hogy mindkét szülő vonatkozásában kell az ügyet megítélni, amelytől azonban különleges élethelyzetben lévő személy esetén el lehet térni.
Alapelv, hogy ugyanazon gyermekre tekintettel ugyanarra az időszakra vonatkozóan két tagállam teljes összegű családi ellátást nem fizethet.
Nem tekintendő jogalap nélkülinek az a családi ellátás-kifizetés, amelyet az egyik tagállam olyan időszakra juttatott az érintett családnak, amely alatt másik tagállam joga volt elsődlegesen alkalmazandó (másik tagállam „helyett" fizetett). Ezen indokra hivatkozással tehát az érintettet visszafizetésre kötelezni nem lehet.
Jogalapok
A családi ellátások tekintetében az adott ügyben érintett tagállamok közül az alábbi sorrendben előrébb lévő tagállam joga az elsődlegesen alkalmazandó:
  • kereső tevékenység helye szerinti tagállam,
  • nyugdíj folyósítása szerinti tagállam,
  • lakóhely szerinti tagállam.
Ha mindkét szülő a fenti sorrendben azonos jogalap szerint (mindkettő végez munkát, mindkettő nyugdíjas, stb.) lehet jogosult két eltérő tagállamban családi ellátásra, akkor az a tagállam folyósítja az ellátásokat, ahol a gyermek lakik. A fenti elsőbbségi szabályok alól kivétel a kiküldetésben végzett munka. Amennyiben a kiküldetés ideje nem haladja meg a két évet, és nem egy másik kiküldött munkavállalót vált fel a kiküldött ügyfél, akkor a kiküldő tagállam joga az alkalmazandó a családi ellátások folyósítása tekintetében, és nem a kiküldetés helye szerinti tagállamé.
Amennyiben azon tagállamban, amelynek joga elsődlegesen alkalmazandó, a folyósított családi ellátások összege összességében alacsonyabb, mint a másik érintett tagállam nemzeti joga szerint megállapítható családi ellátások összege, a két tagállam ellátásainak különbsége erejéig ezen utóbbi tagállam hatósága különbözeti kiegészítést fizet, amelyet az ügyfélnek kérelmeznie kell.
Miután megállapította a hatóság, hogy az uniós rendeletek alapján az ő joga alkalmazandó, a következő lépésben meg kell vizsgálni, hogy az ügyfél megfelel-e a nemzeti jogszabályok feltételeinek, a kérelmezett családi ellátás típusra vonatkozóan. A magyar nemzeti szabályoknak történő megfelelés esetén a jogosultság, illetve a folyósítás tekintetében - a speciális illetékesség szabályait kivéve - az uniós rendeletek alkalmazásával nem érintett családtámogatási ügyekhez képest nincs eltérés.
Lakóhely meghatározása
Az uniós rendeletek értelmében lakóhelynek a személy szokásos tartózkodási helye tekintendő, tartózkodási helynek pedig a személy ideiglenes tartózkodási helye.
Az uniós rendeletek szerint a tagállamok együttműködnek az érintett személyek lakóhelyének tisztázása érdekében, ennek keretében - amennyiben a lakóhely meghatározása tekintetében nincs egyértelmű álláspont - meg kell határozni az érintett személy érdekeltségének központját, az alábbiak figyelembe vételével:
  • az érintett tagállamok területén való jelenlét időtartama,
  • a személy helyzete, ideértve:
  • az általa gyakorolt tevékenység jellegét és ennek szokásos helyét,
  • a személy családi állapotát és családi kötelékeit,
  • nem jövedelemszerző tevékenységei gyakorlásának helyét,
  • tanulók esetében - ha van - a jövedelem forrását,
  • az érintett személy lakhatási körülményeit és lakásának állandóságát,
  • adózási szempontból mely tagállamban rendelkezik lakóhellyel.
Amennyiben a fentiek alapján sem határozható meg a lakóhely, az érintett személy kikövetkeztethető szándékát kell meghatározónak tekinteni.
Speciális illetékesség
Családi ellátások tekintetében a tagállamok hatóságai közti adatcsere bonyolítása, és az alkalmazandó jog meghatározása a Magyar Államkincstár hatáskörébe tartozik.
Amennyiben az érintett család esetében az uniós rendeletek szerint a magyar jog alkalmazásának van helye, a családi ellátások közül a gyermekgondozási díj tekintetében az egészségbiztosítási szerv rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.
A családi ellátások közül a családi pótlék, a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás tekintetében a hatásköri és illetékességi szabályok a következők: 
  • amennyiben a kérelmező vagy a családtámogatási ellátás iránti kérelem elbírálása szempontjából figyelembe veendő családtagja az Osztrák Köztársaságban folytat keresőtevékenységet, vagy ha e családtagok valamelyike életvitelszerűen az Osztrák Köztársaságban tartózkodik, vagy ha egyéb okból az ügy elbírálásához osztrák hatóság megkeresése szükséges, a Magyar Államkincstár Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága (Osztrák-Magyar ügyek Osztály, cím: 9023 Győr, Szabolcska u. 1/a., e-mail: omrcs@allamkincstar.gov.hu, fax: 0036-96/312-944),
  • egyéb esetben a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága (Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, cím: 1115 Budapest, Bartók B. u. 120-122., e-mail: nko.kmrig@allamkincstar.gov.hu, fax: 0036-1/350-2465) illetékes eljárni.
A Kincstár és a Finanzamt Bruck Eisenstadt Oberwart közös ügyfélfogadása családi ellátás ügyekben.
Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket arról, hogy akiknek a családja - ausztriai munkavállalás következtében az egyik, vagy mindkét államban családi ellátásra lehet jogosult, 2010. januártól kezdődően havonta egy-egy alkalommal a két ország illetékes hivatalainak közös ügyfélszolgálatát is felkereshetik.
A közös ügyfélfogadás helyszínei és időpontjai:- Magyarországon: minden hónap 3. hétfőjén: Magyar Államkincstár, Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság, 9023 Győr, Szabolcska út 1/A., 11:00-12:00 és 13:00-14:00 óra között;
- Ausztriában: minden hónap 4. hétfőjén: Finanzamt Bruck Eisenstadt Oberwart, A-7001 Eisenstadt, Neusiedlerstrasse 46, 11:00-12:00 és 13:00-14:00 óra között.
Magyar Államkincstár Családtámogatási Főosztály
Call Center:  0036-  1/452-2910
                  0036-20/881-9535
                  0036-30/344-0045
                  0036-70/460-9005

Méltányosságból megállapítható gyermekgondozási segély

Kinek állapítható meg méltányosságból a gyermekgondozási segély?


A Magyar Államkincstár elnöke méltányossági jogkörben eljárva a gyermekgondozási segélyre való jogosultságot
a) megállapíthatja a gyermeket nevelő személynek, ha a gyermek szülei a gyermek nevelésében három hónapot meghaladóan akadályoztatva vannak;
b) megállapíthatja, illetőleg meghosszabbíthatja a gyermek általános iskolai tanulmányainak megkezdéséig, legfeljebb azonban a gyermek 8. életévének betöltéséig, ha a gyermek betegsége miatt napközbeni ellátását biztosító intézményben nem gondozható. Ebben az esetben az igénybejelentéshez csatolni kell a fekvőbeteg-gyógyintézet gyermekgyógyász vagy gyermekpszichiáter szakorvosának igazolását arról, hogy a gyermek betegsége miatt napközbeni ellátást biztosító intézményben nem gondozható, nevelhető.
Bejelentési kötelezettség
A méltányossági jogkörben megállapított gyermekgondozási segély folyósításának, szüneteltetésének időtartama alatt 15 napon belül, írásban a folyósító szerv részére jelenteni kell:
  •  ha a gyermek tartós betegségére, illetve súlyos fogyatékosságára okot adó körülmény megszűnik,
  • ha az ellátásra jogosult - ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját - a gyermek egyéves kora előtt, nagyszülő esetében a gyermek hároméves kora előtt folytat kereső tevékenységet,
  • ha a gyermekgondozási segélyre jogosult - ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját, valamint a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel gyermekgondozási segélyre jogosult személyt - a gyermek egyéves kora után heti 30 órát meghaladó időtartamban folytat keresőtevékenységet, kivéve ha azt az otthonában végzi,
  • ha a gyermekgondozási segélyre jogosult nagyszülő a gyermek hároméves kora után folytat kereső tevékenységet, kivéve, ha az a hetii 30 órát nem haladja meg, vagy a kereső tevékenységet az otthonában folytatja,
  • ha az ellátásra jogosult a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 27. §. (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt rendszeres pénzellátás valamelyikében részesül, vagy ha házastársa, élettársa terhességi-gyermekágyi segélyben vagy gyermekgondozási díjban részesül,
  • a gyermek napközbeni ellátását biztosító intézményben történő elhelyezését,
  • az ellátásra jogosult előzetes letartóztatásba vételét, illetve szabadságvesztés büntetésének megkezdését,
  • az ellátásra jogosult három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának tényét;
  • nagyszülő által igénybe vett gyermekgondozási segély esetében mindazokat a körülményeket, amelyek akár a nagyszülő vonatkozásában, akár a szülő vonatkozásában a segélyre való jogosultság elvesztését vonják maguk után;
  • az ellátásra jogosult nevének, fizetési számlaszámának vagy lakcímének megváltozását,
  • a gyermeknek az ellátásra jogosult háztartásából történő kikerülését,
  • az EGT-államban történő munkavállalás vagy önálló vállalkozói tevékenység folytatásának tényét.
Jelenteni kell továbbá:
  • a gyermek szüleinek a gyermek nevelésében történő akadályoztatásának megszűnését,
  • a gyermek - méltányossági gyermekgondozási segély megállapítására okot adó - betegségének megszűnését.
Az ellátás folyósítását érintő változások bejelentésének elmulasztása az ebből származó jogalap nélküli kifizetés összegének visszafizetését vonja maga után!
A gyermekgondozási segély összege
A gyermekgondozási segély havi összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, ikergyermekek esetén azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 2 gyermek esetén 200 %-ával, 3 gyermek esetén 300 %-ával, 4 gyermek esetén 400 %-ával, 5 gyermek esetén 500 %-ával, 6 gyermek esetén 600 %-ával. Első alkalommal a 2011. január hónapra ikergyermekek után járó gyermekgondozási segély összegénél kell ezeket a %-os összegeket alkalmazni. Töredék hónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár. Az ellátás összegéből nyugdíjjárulék, illetve magán-nyugdíjpénztári tagdíj kerül levonásra.
Az igény érvényesítése
A gyermekgondozási segélyre vonatkozó igény benyújtása a "Kérelem gyermekgondozási segély megállapítására" című formanyomtatvány kitöltésével történik. A formanyomtatványon kitöltési útmutató is található, amely tartalmazza az egyes rovatokhoz tartozó magyarázatokat, valamint az igénybejelentéshez benyújtandó iratok, másolatának körét. A formanyomtatvány ingyenes. Az igényt a Magyar Államkincstárnak az igénylő lakóhelye szerint illetékes megyei igazgatóságához kell benyújtani.

Családi pótlék - nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás

Családi pótlék - nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás




Az állam havi rendszerességgel hozzájárul a gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás (együtt: családi pótlék) formájában.


A nevelési ellátás (Cst. 7. §) a gyermek születésétől a tankötelezetté válása évének október 31-ig jár az ügyfél részére. Továbbá nevelési ellátásra saját jogán is jogosultságot szerezhet a kérelmező - a feltételek fennállása esetén.


A közoktatásról szóló törvény rendelkezései szerint a gyermek akkor válik tankötelessé, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a 6., legkésőbb amelyben a 8. életévét betölti.


Ki jogosult nevelési ellátásra?


Nevelési ellátásra jogosult:
a saját háztartásban nevelt gyermek vér szerinti, vagy örökbe fogadó szülője,
a saját háztartásban nevelt gyermek szülőjével együtt élő házastárs,
az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a fentiek elnevezése együttesen: szülő)
a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő a gyám,
akinél a gyermeket a Gyvt. alapján ideiglenes hatállyal elhelyezték (1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 72. §. (1) bekezdés),
a gyermekotthon vezetője a gyermekotthonban nevelt,
a szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett,


még nem tanköteles gyermekre tekintettel.


Saját jogán az az ügyfél kérelmezheti a nevelési ellátást, aki a 18. életévét betöltötte, tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos és iskoláztatási támogatásra való jogosultsága megszűnt.


Az iskoláztatási támogatás a tankötelessé válás évének november 1-jétől a tankötelezettség teljes időtartamára, valamint a tankötelezettség megszűnését követően közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekre tekintettel annak a tanévnek az utolsó napjáig jár, amelyben a gyermek a 20. életévét, sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. életévét betölti.


Közoktatási intézmény: óvoda, általános iskola, szakmunkásképző iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai-, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, diákotthon és kollégium.


A tanuló annak a tanévnek a végéig tanköteles, amelyben a 18. életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a 23. életévét betölti.


A közoktatási törvény szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján


a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd,


b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd;


Ki jogosult iskoláztatási támogatásra?


Iskoláztatási támogatás (Cst. 8. §) iránti kérelmet a következő ügyfelek nyújthatnak be:
a saját háztartásban nevelt gyermek vér szerinti, vagy örökbe fogadó szülője,
a saját háztartásban nevelt gyermek szülőjével együtt élő házastárs
az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a fentiek elnevezése együttesen: szülő)
a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő. a gyám
akinél a gyermeket a Gyvt. alapján ideiglenes hatállyal elhelyezték (1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 72. §.(1) bekezdés),
a gyermekotthon vezetője a gyermekotthonban nevelt,
a javítóintézet igazgatója vagy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a javítóintézetben nevelt, vagy büntetés-végrehajtási intézetben lévő, és gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló tanköteles gyermekre tekintettel,
a szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett gyermekre tekintettel
a gyámhivatal által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy.


Saját jogán az az ügyfél kérelmezheti az iskoláztatási támogatást, aki közoktatási intézményben tanulmányokat folytat, a tankötelezettsége megszűnt, és
akinek mindkét szülője elhunyt,
akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált, vagy házastársától külön élő szülője elhunyt,
aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből
akinek a gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg
aki a vér szerinti, örökbe fogadó szülőjével, nevelőszülővel, hivatásos nevelőszülővel, gyámmal nem él egy háztartásban
a gyámhivatal szülői ház elhagyását engedélyező határozata szerint az iskoláztatási támogatást a nagykorúvá válása előtt is részére folyósították.


Kit kell saját háztartásban nevelt gyermeknek tekinteni?


A családi pótlékra való jogosultság szempontjából saját háztartásban nevelt, gondozott gyermeknek kell tekinteni azt, aki a szülővel (ügyféllel) életvitelszerűen él együtt és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak nap közben kerül ki. Ezen túlmenően saját háztartásban nevelt, gondozott gyermeknek kell tekinteni azt a gyermeket is, aki


a) a kül- és belföldi tanulmányai folytatása vagy gyógykezelése okán átmeneti jelleggel tartózkodik az ügyfél háztartásán kívül,


b) akit szociális intézményben 30 napot meghaladóan helyeztek el, vagy


c) aki a szülő kérelmére átmeneti gondozásban részesül, vagy szülőjével együtt családok átmeneti otthonában tartózkodik.


Ki minősül tartósan beteg, súlyosan fogyatékos személynek?


Tartósan beteg, súlyosan fogyatékos:


a) az a tizennyolc évesnél fiatalabb gyermek, aki külön jogszabályban meghatározott betegsége, illetve fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul. A külön jogszabály a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet. A 18. év alatti gyermek betegségét ezen rendelet melléklete szerinti „Igazolás tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekről" elnevezésű nyomtatványon kell igazolni. Az igazolást a gyermekklinika, gyermek szakkórház, kórházi gyermekosztály, szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosa állítja ki két példányban.


b) az a tizennyolc évesnél idősebb személy, aki tizennyolcadik életévének betöltése előtt munkaképességét legalább 67 %-ban elvesztette, illetve legalább 50 %-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, és ez az állapot egy éve tart, vagy előreláthatólag legalább egy évig fennáll. Ezen feltételek fennállását a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vizsgálja és igazolja, amelyről szakhatósági állásfoglalást ad ki.


A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel vagy személy részére járó magasabb összegű családi pótlék annak a hónapnak a végéig jár, ameddig a betegség, súlyos fogyatékosság fennállását - a külön jogszabályban előírtak szerint - igazolták.


A 18. életévét betöltött, közoktatási intézményben tanulmányokat folytató beteg gyermek után, ha az ügyfél a gyermek tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű iskoláztatási támogatásban részesült, akkor továbbra is jogosult a magasabb összegű iskoláztatási támogatásra mindaddig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a 20. életévét - sajátos nevelési igényű tanuló esetén - a 23. életévét betölti.


Fogyatékossági támogatásban részesülő személy nem részesülhet családi pótlékban, ill. a fogyatékossági támogatás nem állapítható meg, ha a 18 éven felüli személy vagy rá tekintettel más személy családi pótlékban részesül.


Kiskorú szülő jogosult lehet-e családi pótlékra?


Kiskorú szülő esetén, ha a kiskorú szülő gyermekének nincs gyámja, vagy ha a 16. életévét betöltött kiskorú szülő a saját háztartásában nevelt gyermekének gyámjával nem él egy háztartásban, a családi pótlékot a kiskorú szülő részére kell megállapítani.


16 életévét betöltött kiskorú szülő a saját nevében nyújthat be kérelmet. A 16. életévét be nem töltött kiskorú szülő nevében a kérelmet a törvényes képviseletét ellátó személy nyújtja be.


Kit lehet a családi pótlék összegének megállapításánál beszámítani?


A családi pótlék összegének megállapításakor lehetőség van azt a gyermeket is figyelembe venni, aki után az ügyfél már nem jogosult a családi pótlékra.


Az összeg megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni (az ügyfél kérelmére), aki az ügyfél háztartásában él és akire tekintettel a szülő, nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult, vagy aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben, első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes osztatlan képzésben részt vevő hallgató, aki rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Ezekben az esetekben az ügyfélnek a gyerekszámba beszámító gyermek tanulói jogviszonyát közoktatási intézmény esetén az „Igazolás tanulói jogviszony fennállásáról” elnevezésű nyomtatványon, felsőoktatási intézmény esetén a hallgatói jogviszony igazolással igazolhatja. A jogviszony fennállását a kérelem benyújtásakor, illetve az ellátás folyósításának időtartama alatt évente, tanulói jogviszony esetén szeptember 30-ig, hallgatói jogviszony esetén október 15-ig kell igazolni. A felsőoktatási tanulmányokat folytatók közül csak az első egyetemi, vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató számítható be a gyerekszámba.


A fentiekhez hasonlóan beszámít a gyerekszámba az a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermek is, aki családi pótlékra saját jogán jogosult (kivétel: ha a szülővel nem él egy háztartásban), vagy aki fogyatékosként szociális intézményi ellátásban részesül, feltéve ha őt a gyámhivatal nem vette átmeneti vagy tartós nevelésbe, és a családi pótlékot igénylő vele rendszeres kapcsolatot tart fenn. Kapcsolattartásnak a rendszeres találkozás minősül, amelynek a teljesítését az ügyfél kérelmére a szociális intézmény vezetője először a kérelem benyújtásakor, aztán évente egy alkalommal írásban igazolja. Nem tekinthető rendszeres találkozásnak az évenkénti egy-egy látogatás, levélírás, ill. telefonhívás.


Mikor kerülhet sor a családi pótlék megosztására?


Általános szabályként ugyanazon gyermek után járó családi pótlék csak egy jogosultat illet meg. Kivétel: ha jogerős bírósági döntés alapján a szülők egyenlő időszakban felváltva gondozzák gyermeküket. Ilyen esetben a családi pótlékra 50-50 %-os arányban mindkét szülő jogosultságot szerezhet. A családi pótlék megosztása iránti kérelemhez mellékelni kell a jogerős bírósági döntést.


Mit jelent a családi pótlék természetben történő folyósítása?


A Cst. 6.§ rendelkezik a családi pótlék természetben történő folyósításáról. Emellett a Gyvt. tartalmazza a természetben nyújtható családi pótlékra vonatkozó részletes szabályokat.


A természetbeni folyósítás azt jelenti, hogy a Kincstár a családi pótlék természetben folyósított összegét az önkormányzat által erre a célra a Magyar Államkincstárnál megnyitott családtámogatás számlára utalja át, tehát az összeget nem közvetlenül az ügyfél kapja meg. Az átutalt családi pótlék összegből a jegyző által erre a feladatra kijelölt eseti gondnok a jogszabályban foglalt feltételek szerint - a jegyző által elfogadott pénzfelhasználási terv szerint - természetben nyújtja a gyermek után járó családi pótlékot az ügyfél részére.


A családi pótlék természetbeni folyósításának „speciális esete" az iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesztése (Cst. 15. §).


Ha a tanköteles, továbbá a tankötelezettsége megszűnését követően közoktatási intézményban tanulmányokat folytató gyermek a kötelező tanórai foglalkozásai tekintetében igazolatlanul mulaszt, akkor - ennek szankciójaként - az adott tanévben igazolatlanul mulasztott 50. kötelező tanóra után az illetékes jegyző kötelezettsége a gyermek védelembe vételét elrendelni és az iskoláztatási támogatás teljes összegének folyósítását felfüggeszteni, ha a gyermek a 16. életévét még nem töltötte be, ha a gyermek a 16. életévét betöltötte, akkor nem felfüggesztésről, hanem az ellátás szüneteltetését kezdeményezi.


A folyósítás felfüggesztése időtartama alatt az iskoláztatási támogatás teljes összege az önkormányzat által megnyitott családtámogatási számlára kerül átutalásra, a jegyző felfüggesztésről szóló döntését követő második hónap első napjától kezdően.


Mikor kell szüneteltetni a családi pótlék folyósítását?


Az ellátás folyósítását szüneteltetni kell:


a) az ügyfél távolléte alatt, ha az ügyfél 3 hónapot meghaladó időtartamra olyan államba távozik, amely nem az EU tagállama, nem EGT-tagállam, vagy nem olyan állam, amelynek állampolgára azonos jogállást élvez az Európai Közösség és tagállamai vagy az EGT-megállapodásban részes állam állampolgárával.


b) az egyéb ellátás folyósításának időtartama alatt, ha a külszolgálatot vagy külföldi szolgálatot teljesítő személy részére a Cst. alapján ellátásra jogosító gyermekre tekintettel jogszabály alapján egyéb ellátást folyósítanak.


Szüneteltetni kell a családi pótlék folyósítását, amennyiben a 18. életévet betöltött személynek rendszeres jövedelme van. Rendszeres jövedelemnek kell tekinteni a legalább három egymást követő hónapban keletkezett jövedelmet. A folyósítást a negyedik hónaptól kezdődően kell szüneteltetni.


Milyen bejelentési kötelezettsége van az ellátásban részesülőnek?


A családi pótlék folyósításának, szüneteltetésének vagy a folyósítás felfüggesztésének időtartama alatt a folyósító szervnek 15 napon belül, írásban be kell jelenteni:


a) a gyermeknek az ügyfél háztartásából történő kikerülését,


b) a gyermek, személy tartós betegségére, illetve súlyos fogyatékosságára okot adó körülmény megszűnését,


c) a gyermek tanulói, hallgatói jogviszonyának megszűnését, szüneteltetését,


d) a 18 éven felüli személy rendszeres jövedelmét,


e) az ügyfél 3 hónapot meghaladó külföldi tartózkodásának tényét,


f) az ügyfél egyedülállóságának megszűnését,


g) az egyedülállóságot meghatározó körülmény megszűnését,


h) az ellátásra jogosult nevének, fizetési számlaszámának vagy lakcímének megváltozását,


i) az Európai Unió tagállamában vagy EGT-tagállamban történő munkavállalás vagy önálló vállalkozói tevékenység folytatásának tényét,


j) az ellátásra jogosult családi állapotában, élettársi kapcsolatában bekövetkezett változást, továbbá - ha az adatváltozás házasságkötésre, új bejegyzett élettársi vagy élettársi kapcsolat létesítésére tekintettel következett be - a házastárs, bejegyzett élettárs vagy élettárs természetes személyazonosító adatát


Az ellátás folyósítását érintő változások bejelentésének elmulasztása az ebből származó jogalap nélküli kifizetés összegének visszafizetését vonja maga után!


A családi pótlék iránti kérelem benyújtásához milyen nyomtatványok igazolások szükségesek?


A gyermekotthon vezetője, a javítóintézet igazgatója, a büntetés-végrehajtási intézet paramncsnoka, a szociális intézmény vezetője a családi pótlék megállapítása iránti kérelmet „Kérelem családi pótlék megállapítására intézményi elhelyezés esetén" elnevezésű nyomtatványon, a családi pótlékra saját jogon jogosult személynek a „Kérelem saját jogú családi pótlék megállapítására" elnevezésű nyomtatványon, míg az előző két körbe nem tartozó személynek a „Kérelem családi pótlék megállapítására" elnevezésű nyomtatványon kell benyújtani.


A kérelemhez mellékelendő iratok vonatkozásában fontos kiemelni, hogy azokat nem kell eredetben csatolni, elegendő azok egyszerű másolatban történő benyújtása, illetve a kérelem személyes benyújtása esetén, ahol az megengedett, azok bemutatása. Egyszerű másolatra az ügyfél aláírása szükséges arra, hogy a másolat megegyezik az eredetivel. Lehetőleg eredetben kérjük csatolni a gyermek tartós betegségét, súlyos fogyatékosságát igazoló szakorvosi igazolást, illetve a tanulói/hallgatói jogviszonyról kiállított igazolást.


Az ellátást igénylő valamint a gyermek természetes személyazonosító adatait


- érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy a személyazonosság igazolására alkalmas más hatósági igazolvány ( pl. útlevél, kártya típusú gépjárművezetői engedély) bemutatásával, a személyazonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolványnak a lakcímről szóló hatósági igazolvány részéről készült másolatának bemutatásával vagy csatolásával kell igazolni.


A társadalombiztosítási azonosító jelet hatósági igazolvány (TAJ kártya), hatósági bizonyítvány bemutatásával vagy másolatának csatolásával kell igazolni.


A családtámogatási ellátásra való jogosultságot
a szülővel együtt élő házastárs a házassági anyakönyvi kivonat másolatának csatolásával
a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő a gyermek nála történő elhelyezéséről rendelkező határozat másolatának csatolásával
a gyám a gyámrendelő határozat másolatának csatolásával
az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, a gyámhivatal kötelező gondozásba történő kihelyezést elrendelő határozat másolatának csatolásával
az a személy, akihez a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, az ideiglenes hatályú elhelyezést elrendelő határozat másolatának csatolásával


igazolja.


Amennyiben a gyermek, aki után igénylik az ellátást már nem tanköteles korú, de közoktatási intézmény tanulója a tanulói jogviszony igazolást is csatolni kell az „Igazolás tanulói jogviszony fennállásáról" elnevezésű nyomtatványon.


Amennyiben a gyermek, aki után a családi pótlék megállapítását kérik tartósan beteg (súlyosan fogyatékos) csatolni kell a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló ESzCsM rendelet szerinti igazolást. (Igazolás tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekről)


(Ha a gyermek a nem magasabb összegű családi pótlék folyósításának ideje alatt válik tartósan beteggé, illetve súlyosan fogyatékossá és ennek tényét a folyósító igazgatóság felé bejelentik, a családi pótlék magasabb összegben történő megállapítására új kérelmet nem kell benyújtani.)


A családi pótlék iránti kérelmet elbíráló szerv: amennyiben a kérelmet benyújtó személy munkahelyén működik családtámogatási kifizetőhely, a családtámogatási kifizetőhely, ennek hiányában a Magyar Államkincstárnak a kérelmező lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes megyei igazgatósága (Családtámogatási kifizetőhelyek: a Honvédelmi Minisztérium, az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, az Országgyűlés Hivatala)


Az ellátás az igény benyújtásának időpontjától jár, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a jogosultsági feltételek fennállnak. Az ellátást az igény késedelmes benyújtása esetén, visszamenőleg legfeljebb két hónapra, az igénybejelentés napját megelőző második hónap első napjától kell megállapítani, ha a jogosultsági feltételek ettől az időponttól kezdve fennállnak.

gyermeknevelési és anyasági támogatás

GYERMEKNEVELÉSI TÁMOGATÁS


1. Gyermeknevelési támogatásra az a szülő, nevelőszülő, gyám jogosult, aki saját háztartásában három vagy több
kiskorút nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől 8. életévének betöltéséig jár.
2. A gyermeknevelési támogatásra vonatkozó kérelem benyújtása a „Kérelem gyermeknevelési támogatás
megállapítására” című formanyomtatvány kitöltésével történik.
3. A gyermeknevelési támogatásban részesülő személy keresőtevékenységet heti harminc órát meg nem haladó
időtartamban folytathat vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik.




ANYASÁGI TÁMOGATÁS


1. Anyasági támogatásra jogosult a szülést követően
a) az a nő, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal - koraszülés esetén legalább egyszer - terhes gondozáson
vett részt;
b) az örökbefogadó szülő, ha a szülést követő 6 hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték;
c) a gyám, ha a gyermek a születését követően 6 hónapon belül - jogerős határozat alapján - a gondozásába kerül.
2. Az anyasági támogatás a jogosultat akkor is megilleti, ha a gyermek halva született.
3. Amennyiben az anyasági támogatásra jogosult nő a támogatás felvételét megelőzően meghal, úgy az anyasági
támogatást az anyával egy háztartásban élt apának kell kifizetni, ezen személy hiányában annak a személynek,
aki a gyermek gondozását ellátja.
4. Az anyasági támogatás - gyermekenkénti - összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes
öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225%-ával, ikergyermekek esetén 300%-ával.
5. Az anyasági támogatásra vonatkozó kérelmet, a szülést követő 6 hónapon belül lehet benyújtani.
6. Az anyasági támogatásra vonatkozó kérelem benyújtása "Kérelem anyasági támogatás megállapítására" című
formanyomtatvány kitöltésével történik.

GYES

GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLY


1. Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülő, a nevelőszülő, a gyám saját háztartásában nevelt
a) gyermek 3. életévének betöltéséig,
b) ikergyermekek esetén a tankötelessé válás évének végéig,
c) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének betöltéséig.
2. Amennyiben ikergyermekek esetén a tankötelessé válás éve nem egyezik meg, úgy a legkésőbb tankötelessé
váló gyermeket kell figyelembe venni.
3. A fentieken túl, de az ott meghatározott feltételek mellett a gyermek szülőjének vér szerinti, örökbefogadó szülője,
továbbá annak együtt élő házastársa (a továbbiakban együtt: nagyszülő) is jogosult a gyermekgondozási
segélyre, ha a gyermek
a) az első életévét betöltötte, továbbá,
b) gondozása, nevelése a szülő háztartásában történik, valamint
c) szülei írásban nyilatkoznak arról, hogy a gyermekgondozási segélyről lemondanak és egyetértenek a gyermekgondozási
segélynek nagyszülő részéről történő igénylésével.
4. A nagyszülő részére a gyermekgondozási segélyre való jogosultság kizárólag akkor állapítható meg, ha
a) ő maga megfelel az ellátásra való jogosultság feltételeinek, és
b) a szülő esetében is fennállnak a jogosultsági feltételek.
5. Ha a szülő a gyermek után gyermekápolási táppénzt vesz igénybe, ez a körülmény a nagyszülő gyermekgondozási
segélyre vonatkozó jogosultságát nem érinti.
6. 2011. január 1-től az örökbefogadó szülő - a házastársi és a rokoni örökbefogadás kivételével - a gyermek
örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezésének időpontjától számított hat hónapig akkor is jogosult
gyermekgondozási segélyre, amennyiben a gyermek az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezésekor
a 3. életévét már betöltötte illetve az ikergyermekek már tankötelesek, de a 10. életévüket még nem töltötték be.
Amennyiben az örökbe fogadni szándékozott gyermek a 3. illetve a 10. életévét az örökbefogadás előtti
gondozásba történő kihelyezést követő 6 hónapon belül tölti be, illetve ikergyermekek esetén az örökbefogadás
előtti gondozásba történő kihelyezést követő 6 hónapon belül a gyermekek tankötelessé válnak, akkor az
örökbefogadó szülő gyermekgondozási segélyre való jogosultsága az előbbiekben meghatározott életkor
(időpont) betöltését követően a jogosultság kezdő időpontjától számítva hat hónap elteltéig meghosszabbodik.
7. A gyermekgondozási segélyre vonatkozó kérelem benyújtása a "Kérelem gyermekgondozási segély
megállapítására” nyomtatványon történik. A 3. pontban meghatározott nagyszülő kérelmező esetében szükséges
a „Nyilatkozat a nagyszülői gyermekgondozási segély megállapításához” elnevezésű nyomtatvány, míg a 6.
pontban meghatározott örökbefogadó szülő esetében szükséges a „Nyilatkozat a gondozásba kihelyezett
gyermek után járó gyermekgondozási segély megállapításához” elnevezésű nyomtatvány kitöltése.
8. A gyermekgondozási segélyben részesülő személy - ide nem értve a nagyszülőt, az örökbefogadó szülőt a 6.pont szerinti esetben, továbbá a kiskorú szülő gyermekének gyámját - kereső tevékenységet
a) a gyermek egyéves koráig nem folytathat,
b) a gyermek egyéves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás
nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik,
c) a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek egyéves kora után időkorlátozás nélkül folytathat,
d) ikergyermekek esetében a gyermekek egyéves kora után időkorlátozás nélkül folytathat azzal a megkötéssel,
hogy a gyermekgondozási segélyben részesülő személy ikrek esetében egy gyermek után jogosult a
gyermekgondozási segélyre.
A gyermekgondozási segélyben részesülő 6. pontban meghatározott örökbefogadó szülő kereső tevékenységet
heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat.
A kiskorú szülő gyermekének gyermekgondozási segélyben részesülő gyámja időkorlátozás nélkül folytathat
kereső tevékenységet.
Nagyszülő kereső tevékenységet a gyermek 3 éves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban
folytathat vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik.

családi pótlék (nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás)

CSALÁDI PÓTLÉK


1. Nevelési ellátásra jogosult


a) a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában
nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban
együtt: szülő), a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről
és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése
alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásban nevelt,
b) a vagyonkezelői joggal felruházott gyám, illetőleg a vagyonkezelő eseti gondnok a gyermekotthonban nevelt,
c) a Magyarország területén működő szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett,
még nem tanköteles gyermekre tekintettel a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.
Saját jogán jogosult nevelési ellátásra a 18. életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy
az iskoláztatási támogatásra való jogosultság megszűnésének időpontjától.


2. Iskoláztatási támogatásra jogosult az 


1. a)-c) pontban meghatározott személy, továbbá a gyámhivatal által a
szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy
a) a tanköteles gyermekre tekintettel a gyermek tankötelessé válása évének november 1-jétől a tankötelezettség
teljes időtartamára, valamint
b) a tankötelezettsége megszűnését követően az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai (a továbbiakban együtt:
közoktatási intézmény) tanulmányokat folytató gyermekre (személyre) tekintettel annak a tanévnek az utolsó
napjáig, amelyben a gyermek (személy) a 20. – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük
biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos
nevelési igényű tanuló esetében 23. – életévét betölti.
Saját jogán jogosult iskoláztatási támogatásra az a közoktatási intézményben a tankötelezettsége megszűnését
követően tanulmányokat folytató személy,
- akinek mindkét szülője elhunyt,
- akinek vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, özvegy elvált vagy házastársától különélő szülője elhunyt,
- aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
- akinek gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg,
- aki az 1. a) pontban megjelölt személlyel nem él egy háztartásban,
- vagy ha az iskoláztatási támogatást – a gyámhivatalnak a szülői ház elhagyását engedélyező határozatában
foglaltak szerint - a nagykorúságát megelőzően is a részére folyósították,
annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a 20. – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük
biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési
igényű tanuló esetében 23. – életévét betölti.
Családi pótlékra jogosult a 16. életévét betöltött kiskorú is, ha gyermekét saját háztartásában tartja el és
gyermekének nincs gyámja, vagy gyermekének gyámjával nem él egy háztartásban. Ezekben az esetekben a 16.
életévét betöltött kiskorú szülő a saját nevében nyújthat be kérelmet. A 16. életévét be nem töltött kiskorú szülő
nevében a kérelmet a törvényes képviseletet ellátó személy nyújtja be.
Ugyanazon gyermek (személy) után járó családi pótlék csak egy jogosultat illet meg. Kivétel: ha jogerős bírósági
döntés alapján a szülők egyenlő időszakban felváltva gondozzák gyermeküket. Ilyen esetben a családi pótlékra 50-
50 %-os arányban mindkét szülő jogosultságot szerezhet. A családi pótlék megosztása iránti kérelemhez mellékelni
kell a jogerős bírósági döntést.
Azután a gyermek (személy) után, akire tekintettel nevelési ellátást folyósítanak, iskoláztatási támogatás nem
folyósítható.
(Közoktatási intézmények: óvoda, általános iskola, szakmunkásképző iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola:
(a kettő együtt: középiskola), alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai
nevelési-oktatási intézmény, diákotthon és kollégium.)
A nevelési ellátás és iskoláztatási támogatás a „Kérelem családi pótlék megállapítására” elnevezésű
nyomtatványon, saját jogú igény esetén a „Kérelem saját jogú családi pótlék megállapítására” elnevezésű
nyomtatványon kérelmezhető.

GYES


Ki jogosult gyermekgondozási segélyre?
Gyermekgondozási segélyre jogosult
a szülő - ideértve a kiskorú szülőt a jogszabályban meghatározott, alábbiakban részletesen kifejtett esetben -, a nevelőszülő, a gyám a saját háztartásában nevelt
a) gyermek 3. életévének betöltéséig,
b) ikergyermekek esetén a tankötelessé válás évének végéig, (amennyiben ikergyermekek esetén a tankötelessé válás éve nem egyezik meg, úgy a legkésőbb tankötelessé váló gyermeket kell figyelembe venni). A gyermek tankötelessé válásának időpontjaként legfeljebb a gyermek 10. életéve betöltésének napját kell érteni.
c) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének betöltéséig. (Tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek esetén - amennyiben rá tekintettel családi pótlékot még nem igényeltek - úgy az igénybejelentéshez csatolni kell a külön jogszabály (5/2003. (II.19.) ESzCsM rendelet) szerinti igazolást.)
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 77. § (2) bekezdése szerint a 16. életévét betöltött gyermek a szülői házat vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság engedélyével a szülők beleegyezése nélkül is elhagyhatja, ha az fontos okból érdekében áll. A gyámhatóság ilyen engedélye birtokában a kiskorú szülő, amennyiben a gyermeke részére kirendelt gyámmal nem él egy háztartásban, saját háztartásában nevelt gyermekére tekintettel maga igényelheti a gyermekgondozási segélyt. Akkor is a kiskorú szülő igényelheti a gyermekgondozási segélyt, ha gyermekének nem rendeltek gyámot. Abban az esetben, ha gyermekének gyámjával egy háztartásban élnek, a gyermek után nem a kiskorú szülő, hanem a gyermek részére kirendelt gyám igényelhet gyermekgondozási segélyt.

Örökbefogadó szülő jogosultságának eltérő szabályai
2011. január 1-től az örökbefogadó szülő - a házastársi és a rokoni örökbefogadás kivételével - a gyermek örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezésének időpontjától számított hat hónapig akkor is jogosult gyermekgondozási segélyre, amennyiben a gyermek az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezésekor a 3. életévét már betöltötte illetve az ikergyermekek már tankötelesek, de a 10. életévüket még nem töltötték be.
Amennyiben az örökbe fogadni szándékozott gyermek a 3. illetve a 10. életévét az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezést követő 6 hónapon belül tölti be, illetve ikergyermekek esetén az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezést követő 6 hónapon belül a gyermekek tankötelessé válnak, akkor az örökbefogadó szülő gyermekgondozási segélyre való jogosultsága az előbbiekben meghatározott életkor  (időpont) betöltését követően a jogosultság kezdő időpontjától számítva hat hónap elteltéig meghosszabbodik.


A nagyszülő gyermekgondozási segélyre való jogosultsága
A gyermek szülőjének vér szerinti, örökbefogadó szülője, továbbá annak együtt élő házastársa (a továbbiakban együtt: nagyszülő) is jogosult a gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek
  • az első életévét betöltötte, továbbá
  • gondozása, nevelése a szülő háztartásában történik, valamint
  • szülei írásban nyilatkoznak arról, hogy a gyermekgondozási segélyről lemondanak és egyetértenek a gyermekgondozási segélynek nagyszülő részéről történő igénylésével.
A nagyszülő részére a gyermekgondozási segélyre való jogosultság a fenti feltételek fennállása esetén kizárólag akkor állapítható meg, ha
  • ő maga megfelel az ellátásra való jogosultság feltételeinek, és
  • a szülő esetében is fennállnak a jogosultsági feltételek - ide nem értve a keresőtevékenység folytatásából adódó kizáró körülményt.
A nagyszülő gyermekgondozási segélyre való jogosultságát akkor is meg kell szüntetni, ha olyan kizáró körülmény áll be, amely a szülő az ellátásnak saját maga általi igénybevétele esetén a gyermekgondozási segélyre való jogosultságának elvesztését vonná maga után. A gyermekgondozási segélyben részesülő nagyszülő kereső tevékenységet a gyermek hároméves kora után napi négy órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik.

Mikor nem jár gyermekgondozási segély?
Nem jár gyermekgondozási segély annak a személynek, aki
  • olyan gyermek után igényli a gyermekgondozási segélyt, akit a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el
  • előzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti
  • a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. §(1) bekezdés i) pontja szerint rendszeres pénzellátásban részesül, ide nem értve
a) a gyermekgondozási segélyt és gyermeknevelési támogatást, az ezek folyósítása mellett végzett kereső tevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, továbbá a települési önkormányzat jegyzője által a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző személy kérelmére megállapított ápolási díjat,
b) társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján járó nyugellátást, illetve annak minősülő nyugellátást, a rehabilitációs járadékot, a rokkantsági járadékot, az átmeneti járadékot, a rendszeres szociális járadékot és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadékát,
az egy évesnél fiatalabb gyermeket napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezi el,
a gyermek egyéves kora után -  a kivételektől eltekintve - korlátozás nélkül teljes munkaidőben dolgozik.
Nem jár gyermekgondozási segély a nagyszülőnek, ha
  • a gyermeket napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezik el. A gyermekgondozási segélyre való jogosultságot nem érinti, ha a napközbeni ellátást biztosító intézményben elhelyezett gyermek 3 évesnél idősebb, és az intézményi elhelyezés a napi 7 órás időtartamot nem haladja meg.
  • olyan gyermek után igényli a gyermekgondozási segélyt, akit a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el
  • előzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti
  • a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. §(1) bekezdés i) pontja szerint rendszeres pénzellátásban részesül, ide nem értve
a) a gyermekgondozási segélyt és gyermeknevelési támogatást, az ezek folyósítása mellett végzett kereső tevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, továbbá a települési önkormányzat jegyzője által a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző személy kérelmére megállapított ápolási díjat,
b) társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján járó nyugellátást, illetve annak minősülő nyugellátást, a rehabilitációs járadékot, a rokkantsági járadékot, az átmeneti járadékot, a rendszeres szociális járadékot és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadékát

Gyermekgondozási segély mellett végezhető kereső tevékenység
2011. január 1-től változtak a gyermekgondozási segély mellett végezhető keresőtevékenységgel összefüggő szabályok.
A gyermekgondozási segélyben részesülő személy - ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját, a nagyszülőt, azt az örökbefogadó szülőt, akire az általánoshoz képest eltérő szabályok vonatkoznak (lásd ugyanezen rovaton belül: Örökbefogadó szülő jogosultságának eltérő szabályainál) - kereső tevékenységet
  • a gyermek egyéves koráig nem folytathat,
  • a gyermek egyéves kora után heti 30 órát meg nem haladó időtartamban, vagy ha a munkavégzés az otthonában történik időkorlátozás nélkül folytathat,
  • tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek egy éves kora után időkorlátozás nélkül folytathat,
  • ikergyermekek esetében a gyermekek egy éves kora után időkorlátozás nélkül folytathat azzal a megkötéssel, hogy csak egy gyermek után jogosult gyermekgondozási segélyre. (Időkorlátozás alatt a 30 órát meghaladó keresőtevékenység értendő.)
A kiskorú szülő gyermekének gyámja a gyermekgondozási segély mellett időkorlátozás nélkül folytathat keresőtevékenységet.
A gyermekgondozási segélyben részesülő nagyszülő kereső tevékenységet a gyermek három éves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik.
Az az örökbefogadó szülő, akire az általánoshoz képest eltérő szabályok vonatkoznak (lásd ugyanezen rovaton belül: Örökbefogadó szülő jogosultságának eltérő szabályainál) a gyermekgondozási segély mellett heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat keresőtevékenységet.
A 2010. december 31-én kereső tevékenységet folytató, gyermekgondozási segélyben részsülő személy a gyermekgondozási segély folyósítása mellett kereső tevékenységet a 2010. december 31-én hatályos rendelkezéseknek megfelelően 2011. március 31-éig folytathat.

Bejelentési kötelezettség
A gyermekgondozási segély folyósításának, szüneteltetésének időtartama alatt 15 napon belül, írásban a folyósító szerv részére jelenteni kell:
  • ha a gyermek tartós betegségére, illetve súlyos fogyatékosságára okot adó körülmény megszűnik,
  • ha az ellátásra jogosult - ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját - a gyermek egyéves kora előtt, nagyszülő esetében a gyermek hároméves kora előtt folytat kereső tevékenységet,
  • ha a gyermekgondozási segélyre jogosult - ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját, valamint a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel gyermekgondozási segélyre jogosult személyt - a gyermek egyéves kora után heti 30 órát meghaladó időtartamban folytat keresőtevékenységet, kivéve ha azt az otthonában végzi,
  • ha a gyermekgondozási segélyre jogosult nagyszülő a gyermek hároméves kora után folytat kereső tevékenységet, kivéve, ha az a heti 30 órát nem haladja meg, vagy a kereső tevékenységet az otthonában folytatja,
  • ha a gyermekgondozási segélyre jogosult olyan örökbefogadó szülő, akire az általánoshoz képest eltérő szabályok vonatkoznak (lásd ugyanezen rovaton belül: Örökbefogadó szülő jogosultságának eltérő szabályainál), heti 30 órát meghaladó időtartamban folytat keresőtevékenységet,
  • ha az ellátásra jogosult a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 27. §. (1) bekezdésének a) pontjában megjelölt rendszeres pénzellátás valamelyikében részesül, vagy ha házastársa, élettársa terhességi-gyermekágyi segélyben vagy gyermekgondozási díjban részesül,
  • a gyermek napközbeni ellátását biztosító intézményben történő elhelyezését, kivéve, ha a gyermekgondozási segélyre jogosult közoktatási intézményben a nappali oktatás munkarendje szerint tanul, illetőleg felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, továbbá, ha a gyermek már elmúlt egy éves,
  • az ellátásra jogosult előzetes letartóztatásba vételét, illetve szabadságvesztés büntetésének megkezdését,
  • az ellátásra jogosult három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának tényét;
  • nagyszülő által igénybe vett gyermekgondozási segély esetében mindazokat a körülményeket, amelyek akár a nagyszülő vonatkozásában, akár a szülő vonatkozásában a segélyre való jogosultság elvesztését vonják maguk után;
  • az ellátásra jogosult nevének, fizetési számlaszámának vagy lakcímének megváltozását,
  • a gyermeknek az ellátásra jogosult háztartásából történő kikerülését,
  • az EGT tagállamban történő munkavállalás vagy önálló vállalkozói tevékenység folytatásának tényét.
Az ellátás folyósítását érintő változások bejelentésének elmulasztása az ebből származó jogalap nélküli kifizetés összegének visszafizetését vonja maga után!

A gyermekgondozási segély összege
A gyermekgondozási segély havi összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, ikergyermekek esetén azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 2 gyermek esetén 200 %-ával, 3 gyermek esetén 300 %-ával, 4 gyermek esetén 400 %-ával, 5 gyermek esetén 500 %-ával, 6 gyermek esetén 600 %-ával. Első alkalommal a 2011. január hónapra ikergyermekek után járó gyermekgondozási segély összegénél kell ezeket a %-os összegeket alkalmazni. Töredék hónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár. Az ellátás összegéből nyugdíjjárulék, illetve magán-nyugdíjpénztári tagdíj kerül levonásra.

Gyermekgondozási segély iránti kérelem
A gyermekgondozási segélyre vonatkozó kérelem benyújtása a "Kérelem gyermekgondozási segély megállapítására" nyomtatványon történik. Nagyszülő kérelmező esetében szükséges a "Nyilatkozat a nagyszülői gyermekgondozási segély megállapításához" elnevezésű nyomtatvány kitöltése is, míg gondozásba helyezett gyermek esetén az örökbefogadó szülőnek szükséges kitöltenie a "Nyilatkozat a gondozásba kihelyezett gyermek után járó gyermekgondozási segély megállapításához" elnevezésű nyomtatványt is.  A formanyomtatványon kitöltési útmutató is található, amely tartalmazza az egyes rovatokhoz tartozó magyarázatokat, valamint az igénybejelentéshez benyújtandó iratok, illetve iratmásolatok körét. A formanyomtatvány ingyenes. A gyermekgondozási segély iránti igényt elbíráló szerv: szülő esetében a Magyar Államkincstárnak az igénylő lakóhelye szerint illetékes megyei igazgatósága, illetve, ha az igénylő munkahelyén működik ilyen, akkor a családtámogatási kifizetőhely. Nagyszülő igényét kizárólag a Magyar Államkincstárnak az igénylő lakóhelye szerint illetékes megyei igazgatósága bírálja el.
Az ellátást az igény késedelmes benyújtása esetén, visszamenőleg legfeljebb két hónapra, az igénybejelentés napját megelőző második hónap első napjától kell megállapítani, ha a jogosultsági feltételek ettől az időponttól kezdve fennállnak.

Egyes családtámogatási és társadalombiztosítási ellátások közti választás szabályai

Egyes családtámogatási és társadalombiztosítási ellátások közti választás szabályai


Választás a gyermekgondozási támogatások (gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás), illetve a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásai (táppénz, baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj) közt

A gyermekgondozási támogatást {gyermekgondozási segély(gyes), gyermeknevelési támogatás(gyet)} a gyermekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti. Amennyiben a szülők egyidejűleg több gyermek után lennének jogosultak a gyermekgondozási támogatás egyik vagy mindkét formájára, úgy a támogatást csak egy jogcímen és csak az egyik szülő részére lehet megállapítani. Ha ezen ellátások folyósítása idején a másik szülő szeretné az ellátások valamelyikét igénybe venni, akkor részére az ellátást a korábbi, másik szülő részére folyósított ellátás megszüntetését követően lehet megállapítani és folyósítani.
Ha a szülő egyidejűleg gyermekgondozási segélyre/gyermeknevelési támogatásra és táppénzre/baleseti táppénzre/ gyermekgondozási díjra (gyed)/terhességi-gyermekágyi segélyre (tgys) is jogosult lenne, választása szerint csak az egyik ellátást veheti igénybe. Ha a választott, új ellátás a táppénz/baleseti táppénz/tgys/gyed, akkor az igényt a munkáltatónál/egészségbiztosítási szakigazgatási szervnél; ha pedig a választott új ellátás a gyes/gyet, akkor azt a Magyar Államkincstár lakóhely szerint illetékes megyei igazgatóságánál kell bejelenteni, az addig folyósított ellátás beszüntetésére vonatkozó kérelemmel együtt.

Választás egyes ellátások közt/a választás napjának meghatározása
A táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt ezen ellátások között - a jogosultsági feltételek fennállta esetén - az ellátásra jogosult személy választhat.
Ezen ellátások közti választás esetén a választott (új) ellátás iránti igényt az újonnan választott ellátásra illetékes - munkáltató/egészségbiztosítási szakigazgatási szervnél (táppénz, baleseti táppénz, tgys, gyed) vagy a Kincstár (gyet, gyes) - szervéhez kell benyújtani a folyósítás alatt álló (régi) ellátás beszüntetésére vonatkozó kérelemmel együtt. Ha a beszüntetni kért ellátásra és a választott új ellátásra más-más szerv illetékes, a régi ellátás beszüntetésére vonatkozó kérelmet az arra illetékes szervhez továbbítja a hatóság.
Tehát, ha a választott, új ellátás a táppénz, baleseti táppénz, gyed/tgys, akkor az igényt a munkáltatónál /egészségbiztosítási szakigazgatási szervnél, ha pedig a választott új igény a gyes/gyet, akkor azt a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságánál kell bejelenteni, az addig folyósított ellátás beszüntetésére vonatkozó kérelemmel együtt.
A választott újabb ellátást a korábban megállapított ellátás folyósításának megszüntetését követő naptól kell folyósítani. 2011. január 1-jétől a választás napjának a szülő illetve biztosított által megjelölt napot kell tekinteni, feltéve, hogy a jogosultság feltételeivel már ettől a naptól rendelkezik.
A választott újabb ellátásnak a választás napjára visszamenőlegesen járó összegét a folyósító szerv csökkenti az újabb ellátásra való jogosultság kezdő napjától a korábban megállapított ellátás folyósításának megszüntetése napjáig kifizetett ellátás nettó összegével.
A korábbi ellátás megszüntetése iránt is az érintett hatóságok intézkednek. Az új ellátást megállapító szerv értesíti a régi ellátás megszüntetésére vonatkozó kérelemről a korábbi ellátást folyósító szervet közölve azt a napot is, hogy az újonnan választott ellátásra mikortól jogosult a szülő, illetve a biztosított. Ennek alapján a korábbi ellátást folyósító szerv rendelkezik a megszüntetésről és a megszüntetésről, valamint a megszüntetés napja után folyósított, levonandó ellátás összegéről értesíti a másik hatóságot.

forrás: Magyar Államkincstár